Közlekedj okosan - Mexikóban

 

Naponta átlag 200 km-t vezetek, mindezt 2 hónapja már itt. Nyugodtan leszögezhetem, hogy ehhez képest a magyar közlekedés egy álom. Mert ez itt a rémálom. Nem tudom, hogy a mayák anno hogy tudtak olyan virágzó államot csinálni, mert a mostani leszármazottaik nos nem annyira okosak. Sok mindent tudnak, de logikusan gondolkodni és közlekedni nem.
Kezdem a jó hírrel. A benzin olcsó. 260-270 forint egy liter. És boldog-boldogtalan autóban ül. És dugóban.
Amikor régebben Mexikóról hallottam mindig az volt eszemben, hogy itt mindenki VW Bogárban ül. Na ez már nagyon nincs így. Van még pár szép példány, meg szakadt is, de a miniautóktól kezdve az őrült nagy amerikai cirkálóig van itt minden. Furcsa az utcakép. Az európai autók keverednek a nagy amerikaiakkal. Sok modellt nem is úgy hívnak, mint nálunk. A Dacia itt Renault. Néhány Renault Nissan. Az Opel Chevrolet. És persze vannak olyan autók, amiket életemben nem láttam.
Az autókban itt három dolgot ismernek a helyiek. A gázpedált, a dudát és a reflektort. Mennek, mint az elmebetegek, de megállni nem tudnak. Ha valami történik előttük, akkor nem fékeznek, hanem gázt adnak, lesz ami lesz és közben villognak és dudálnak.
A jogsi megszerzéséhez nem akarjátok tudni, hogy mi kell itt... Ez az első ország, ahol félek vezetni. Nem is megyek gyorsan, 80-90 körül vezetek a gyorsforgalmi úton. Képzeljetek el egy 2x2 sávos autóútat. És képzeljétek hozzá, hogy bármerre lehet fordulni rajta. Jobbra, balra, visszafordulni stb. Plusz nyalánkság, hogy mész optimális esetben 100-zal és hopp ott egy fekvőrendőr keresztben az úton. Ha szerencséd van jelzi valami tábla 100 méterrel előtte, ha nincs, akkor vészfékezés.
Az indexet nem ismerik. Ha valaki mégis indexel, akkor találd ki, hogy merre fog menni. Olyan, mint a lottó. Általában aki jobbra indexel, az balra kanyarodik. És fordítva. Pár napja egy busz szó nélkül elémfordult az úton, mert ő kanyarodott. És különben is ő a nagyobb.
És minden autó villog, mint egy karácsonyfa. A vészvillogót előszeretettel használják. Mindig. Értsd mindig. Ezt valószínűleg a rendőröktől tanulták, akiknek olyan erős villogójuk van, hogy még nappal is fáj a szemnek, nemhogy éjjel, Akkor kifolyik a szemed tőle. A rendőri jelenlét indokolatlan. Sok helyi szerint ez csak fesztivál. Minden sarkon ott állnak és villognak. Ha mennek, villognak. És döntsd el, hogy téged üldöznek, vagy csak ebédért mennek éppen. A rendőrökkel nem jó itt ujjat húzni, mert korruptabbak, mint otthon. A vendégeimnek nem is szoktam javasolni az autóbérlést, mert utaznak a turistákra. Ha megállítanak, akkor addig úgysem engednek el, amíg valamennyi pénzt nem gomboltak le rólad. Bármilyen indokkal.
Hogy a gyalogosok se maradjanak ki. Ők ugyanúgy közlekednek, mint az autósok. Ha a városban mennek át előtted minden körülnézés nélkül, az annyira nem veszélyes, mint ha mindezt a gyorsforgalmin teszik. A múltkor egy pasi próbált meg átfutni előttem egy nagy vizesballonnal a hátán. Én fékeztem, a mellettem lévő kolléga inkább gázt adott.
És akkor azon már meg se kell lepődni, ha a gyorsforgalmin szembejön veled egy biciklis. Vagy a Batman...


Mexikó, te csodás

 

Ma határoztam el, hogy mivel az időeltolódás, az internet hiánya és a nem megszokott időbeosztásom miatt nem tudok úgy kommunikálni senkivel, ahogy szeretnénk, ezért itt próbálom megosztani, mi történt, történik velem. Tehát aki kíváncsi ilyesmire, az itt kap betekintést az itteni dolgokba.
Amikor még nyáron Rodoszon megtudtam, hogy Mexikóba kerülök télen, mindenki oda- meg vissza volt. Sok kollégám irigyelt is. Igazából akkor kellett volna gyanút fognom, amikor a vízum intézése furcsa akadályokba ütközött. Több mint egy hónapon keresztül a mexikói követségen mindenféle okokat kitaláltak, csak hogy ne kelljen megadniuk a munkavízumot. Ez csak az egyik dolog volt, a másik a modor, ahogy mindezt előadták. De azt mondtam magamnak: ez csak egy hatalommániás kis hülye, majd a többi nem ilyen lesz. Hahaha, nagyot tévedtem, de erről majd később. A cégemnek lassan elege lett a vízum körüli hercehurcából és úgy határoztak, hogy turistaként, de business céllal reptetnek be az országba. Így ugyanis max. 180 napig lehetek itt.
A repülőutat mindenki alaposan gondolja át, 12 órán keresztül repültem Frankfurtból. Késő este megérkezve Cancunba közel egy órán keresztül állt sorba mindenki az immigration kapuknál. Mindenki, fiatal, öreg, gyerek. Miért olyan borzasztó nehéz ebbe az országba bejutni?
A reptéren a főnököm várt, persze előtte megpróbáltak a hiénák eltéríteni, de nekem még van némi eszem, ellentétben azon utazókkal, akik beülnek ilyenekhez és csodálkoznak, amikor a taxiszámla 200 USD egy max 50 dollárnyi útra.
Eddig jutottam el tegnap, csak közben annyira üvöltözött mellettem egy csapat amerikai, vagy kanadai hülyegyerek, hogy inkább abbahagytam.
Majd folytatom a kalandokat, de ma szabadnapos voltam és picit máson is járt az agyam, mint hogy mitől hullik itt a hajam.
A vacsoránál beszélgettem egy nagyon jófej lánnyal, aki mindig mosolyog, akkor is, amikor tudtam a múlt héten, hogy beteg és nagyon szarul van. Ő az egyik vendégültető. Mint kiderült a családja innen 22 órányi távolságra van busszal. Közben nekem egy batár nagy amerikai autóm van itt, amivel kényelmesen jövök-megyek. És naponta látom az itt dolgozókat, hogy annyira fáradtak, hogy a személyzeti pihenőpadokon elalszanak ülve. Ezek csak azért jutottak eszembe, mert eléggé ki vagyok akadva az itteni körülményeken, de ugye minden relatív.
Pár napja beteg lettem, de a munka mellett kúrálom magam, mert ez majdnem olyan mint a diszkózás. Itt sem lehetsz beteg, a vendégeket nem érdekli, hogy lázas vagy.
A mexikói beszámoló tehát majd folytatódik. Türelmet kérek mindenkitől, aki privátban írna és nem válaszolnék azonnal. Itt az internet elég gyatra és nem is mindig van, plusz, a 6 órás időeltolódás eléggé bezavar. Nekem akkor itt indul a napom, amikor ti otthon már túl vagytok majdnem mindenen :)
Most ennyi. Csók

Dinner at Tiffany's

A pillanat, amikor megkapod az első ötcsillagos hoteledet...
Akik igazán jól ismernek, azok tudják, hogy nagyjából teszek a különböző sznobéria-cuccokra. Nem érdekel, kinek milyen autója van, ki mennyit költ kozmetikai cuccokra, ki hol és mit eszik...
Ez most sem változott, viszont ma először ettem az ötcsillagos hotelemben. Vendégként, ugyanúgy, ugyanazt. A vendégeket most hagyjuk, mert van itt is ilyen is, meg olyan is. Na de a kaják. A mi, a hogy és a milyen kérdőjelek villogtak a pultok felett.
Igen, az ember néha átértékel dolgokat.
Vegyes érzelmi hullámvasút az étterem sarkában. Egyrészt hálás vagyok, hogy a munkámnak köszönhetően ezt is megtehetem. Másrészt tudom, hogy ez nem lesz mindennapos, mert meg akarom tartani különleges alkalomnak és nem akarom megunni. Megtehetem. Szerencsére.
Hálás vagyok. Szerencsére.

Bazinagy görög hamburger

Észre se vettem és vége lett a szezonomnak Gran Canarián és már Rodoszon vagyok.
Egy egyelőre csendes kis faluban vagyok, azért egyelőre, mert most kezdődik a szezon és sanszos, hogy hamarosan nagy lesz a zűrzavar.
Ismerkedem a környékkel, tegnapelőtt találtam két szimpatikus helyet itt nem messze. Az egyik egy pizzéria, isteni a pizzájuk. A másik pont szemben egy hamburgeres-gyrosos. Tegnap este a pizza után ki akartam próbálni a hamburgerest is. Egy mosolygós nagydarab jó szőrös igazi görög pasi szolgált ki. Sajtburgert akartam, nem volt, mert friss hússal dolgoznak és elfogyott. Na akkor kértem csirkét. Kihozott egy akkora darab csirkemellet, hogy percekig gondolkoztam rajta, hogy fogom én ezt megenni két fél zsemle között. Pici bénázás következett, nem tudták begyújtani a sütőlapot, gázt cseréltek stb. Itt történt az első érdekes dolog: a tagbaszakadt szőrös görög meg akart hívni egy sörre a várakozás miatt. Mutattam a kocsikulcsot, bocs és kösz, de nem. Nem nagyon akart elkészülni az a csirke, de most már érdeklődve néztem az eseményeket, mi sül ki ebből. Közben megforgatta a nagydarab húst a parázson is, biztos, ami biztos. Frissen sült krumplit kaptam a hatalmas hamburgerhez a végén.
Kezemben a pénztárca, fizetnék. Anthony (így hívják a görög macit) rámnézett és ezt mondta:
"Nézd, most nyitottunk, sokat kellett várnod, türelmes voltál, ez most az én ajándékom. Remélem jössz még és akkor már fizethetsz."
Én csak tátottam a számat, vajon mindent úgy értettem, ahogy mondta?! Úgy.
Hazamentem, megettem, nagyon jó volt
Na így kezdődik a szezonom.

A nagypapapótló

Minden nap meglátogattak, pedig több hetet töltöttek a hotelben. Idős, kedves, mosolygós házaspár - ritkaság errefelé, mert a legtöbben morognak és csak panaszkodnak. De ők minden nap mosolyogva jöttek és mindig feldobták a napomat. Mint kiderült mindketten 80 körül.
A bácsi kapcsán többször dejavu érzésem volt, de nem tudtam hova tenni. Egészen ma délelőttig. Ma találkoztunk utoljára, mert ma elutaztak. Jöttek elbúcsúzni és ahogy az asztalom felé tartottak a bácsi előhúzta a pénztárcáját és kicsempészett belőle valamit. Ekkor ugrott be, hogy a nagypapám is mindig így csinált, sőt mai napig így csinál, amikor egy kis pénzt próbál a kezembe varázsolni. Nem volt ez másképp ma sem, a bácsi a kezembe nyomott egy 5 euróst. Persze tiltakoztam, hiszen nem ezért voltam kedves velük, hanem azért mert irtó szimpatikusak. Még picit beszélgettünk és valahogy szóba került, hogy a bácsit hogy hívják: Karl. A nagypapám Károly. Ugye többször mondtam már, hogy véletlenek nincsenek...
Megölelgettem őket - a világ legtermészetesebb dolga volt.

Airport

 

Valamiért pár hete azon pörgök, hogy várom azokat a napokat, amikor a reptéren vagyok. Így ma is, mert holnap a reptérre vagyok beosztva.
Ma aztán rá is jöttem, hogy a képzeletbeli "munkák, amiket mindig is akartál egyszer csinálni" listámon szerepelt a reptér is. Tessék, ebben a szezonban megkaptam. Kezdetben heti egyszer, most már heti kétszer vagyok a reptéren. Ez hogy néz ki ilyenkor?
Azzal kezdődik, hogy a vendégekkel megyek ki a reptérre a transzferbusszal. Eligazítom őket check-in ügyileg, aztán az aktuális indulásoktól függően általában átlagosan 8-10-12 busszal ugyanezt teszem már a reptéren. Busz be, Alexx fel, mikrofonba az indulások, elköszönés, csók. Ez persze néha akadályokba ütközik, néha nem működik a mikrofon, ilyenkor hangosan kell beszélni. Néha meg egyszerre érkezik be 3 busz és olyankor még a bugyimban is folyik a víz, mire ezt megcsinálom. De megcsinálom.
Aztán a következő dolog az érkező vendégek fogadása és eligazítása. A legnehezebb dolgunk akkor van, amikor a kiözönlő többszáz, magát sokszor viking vitéznek képzelő skandináv vendégnek meg kell magyarázni, hogy nálunk rossz helyen jár, mert itt bizony nincs neki busz. Viszont van a németeknek, a hollandoknak, belgáknak ésatöbbi. A vendégeket járatok és hotelek szerint igazítjuk buszokba. Természetesen mindig van, akinek nem tetszik, hogy várni kell utastársakra. Sokak szerint a legjobb lenne, ha mindenki saját busszal menne a saját hoteljébe. Erre több megoldást is kitaláltak már egyébként - lásd taxi, vagy privát transzfer. Ja, hogy az többe kerül? Akkor nem kérjük. Na így.
Az egyik legjobb dolog a reptéri műszakban, hogy isteni frissen sült csirkés és sonkás-sajtos péksüteményeket lehet venni két lépésre tőlünk a Sparban. Nem reptéri árakon. Bár, ha jól emlékszem Ferihegyen is van Spar, úgy tűnik nemzetközi összeesküvés folyik a reptéri árak ellen.
A műszak végén újra busszal és vendégekkel vissza a hotelekbe. Közben ellátom őket infókkal és pár kedves szóval. A többség hálás. Aki nem, azzal nem foglalkozunk.
Persze a reptéri munka is olyan, mint a Murphy-cuccok általában. Ami megtörténhet, az meg is történik. Mint például a képen látható baleset, amikor a busz bevitte a vendégeket a várócsarnokba.
Amint látjátok, nem unatkozunk a reptéren - se.

A dzseki

A vendég elhagyta a dzsekijét, a buszban a reptérről úton a hotelbe. Aztán a vendég megjelent nálam és kérte, hogy ha tudok bármit tenni a dzseki miatt, akkor legyek szíves. Mailt írtam, telefonáltam, aztán 2 nappal később megszereztem a barna bőrdzsekit. Ma délelőtt vittem magammal a hotelbe. A vendég már várt és amikor meglátta dzsekit, a nyakamba borult, aztán amikor elengedett, láttam, hogy sír. Bármi is volt a dzsekiben, vagy bármit is jelent az a dzseki, ma én voltam neki Superman. Nem tudta abbahagyni a hálálkodást, a többi vendég meg csak nézett minket a hallban és egyszercsak elkezdtek tapsolni.

Na így. Csók.

Hotel.

 

Ilyet eddig csak filmekben láttam és el nem tudtam képzelni, hogy a valóságban hogy tud ez életszerű lenni. Mivel 7-10 napnál hosszabb időt soha nem töltöttem ilyen műintézményben.
Aztán megérkeztem az új szezonomba és hamar kiderült, hogy én bizony be fogok költözni egy hotelbe bizonytalan időre. Mielőtt most sokan felhördülnétek és elnyomkodnátok egy könnycseppet a szemetek sarkában értem - igen, egész jó és nem, nem olyan jó.
Rögtön kiderült, hogy én csak egy mezei idegenvezető vagyok, ezért én csak staff-szobát kaphatok. A legjobb hír ezzel kapcsolatban, hogy a szobának van ablaka! Mert erkélyről, netán teraszról ne is álmodj. De az ablak se mindig természetes tartozék. Mint időközben megtudtam néha előfordul, hogy a staff (=személyzeti)-szobának bizony nincs ablaka. Nos nekem van és mivel az 5. emeleten vagyok, még némi kilátást is kaptam, többek között az óceánra. A szoba pici, tényleg pici és eléggé lelakott. De van ágyam, egy pici tévém az időszámítás előtti időkből és saját fürdőszobám. Okay, a fürdőszoba szebb mint a szoba maga.
Most már egy hónapja itt vagyok és kezdem megszokni a dolgot. Mert a jót hamar megszokja az ember. A takarítónőkkel már pusziviszonyban vagyok, merthogy a szobámat takarítják! Törölközőt és ágyneműt se kell mosnom (a mosásra még visszatérünk majd), mert cserélnék naponta, de leszoktattam őket róla, mert otthon se cserélünk naponta, ugye. Először furcsán néztek rám, amikor a szemetessel a kezemben kimentem a folyosóra és kiöntöttem a zsákjukba. Aztán rájöttek, hogy én valahol kolléga vagyok és nem kell kiszolgálni, ha nem muszáj.
A legjobb dolog talán az egészben a kaja! Naponta kétszer hotelben ehetek és 3 csillagos szállodához képest nagyon jó a konyha! Úgyhogy igen, ezen sokat tudok spórolni. Ezen igen, mert van két másik pont, amit viszont meg kellett oldanom.
A legdurvább a mosás. Akik jól ismernek, tudják, hogy a mosás mindig egy fontos pontja volt az életemnek. Mindent külön és mindent úgy ahogy kell. Még teregetni is úgy tudok, hogy utána nem kell vasalni. Na ezt most elvették tőlem. A hotelben mosasást rögtön kilőttem, mert 3.5 euro egy ruhadarab.Csak az egyenruhám heti mosatása több mint 20 euro lenne, a többiről nem is beszélve. Mosodát kellett keresnem. Először olyat kerestem, mint a filmekben, ahol ráülsz a mosógépre mosás közben és olvasol, vagy éppen összeszedsz valakit. :) Na nemhogy olyan, hanem semmilyen nem volt a közelben. Hegynek fel kb. 15-20 perces sétára találtam egyet. Félve adtam be az első adagot, de muszáj volt. 10 euro egy adag ruha (4-5 kg). Nem olyan, mintha én csináltam volna (naná...), de tiszta.
A többit legközelebb, mert én kb. ilyen mennyiség elolvasása után szoktam odébbtekerni, ha másét olvasom. :)

Powered by Blogger.hu