Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Dinner at Tiffany's

A pillanat, amikor megkapod az első ötcsillagos hoteledet...
Akik igazán jól ismernek, azok tudják, hogy nagyjából teszek a különböző sznobéria-cuccokra. Nem érdekel, kinek milyen autója van, ki mennyit költ kozmetikai cuccokra, ki hol és mit eszik...
Ez most sem változott, viszont ma először ettem az ötcsillagos hotelemben. Vendégként, ugyanúgy, ugyanazt. A vendégeket most hagyjuk, mert van itt is ilyen is, meg olyan is. Na de a kaják. A mi, a hogy és a milyen kérdőjelek villogtak a pultok felett.
Igen, az ember néha átértékel dolgokat.
Vegyes érzelmi hullámvasút az étterem sarkában. Egyrészt hálás vagyok, hogy a munkámnak köszönhetően ezt is megtehetem. Másrészt tudom, hogy ez nem lesz mindennapos, mert meg akarom tartani különleges alkalomnak és nem akarom megunni. Megtehetem. Szerencsére.
Hálás vagyok. Szerencsére.

Bazinagy görög hamburger

Észre se vettem és vége lett a szezonomnak Gran Canarián és már Rodoszon vagyok.
Egy egyelőre csendes kis faluban vagyok, azért egyelőre, mert most kezdődik a szezon és sanszos, hogy hamarosan nagy lesz a zűrzavar.
Ismerkedem a környékkel, tegnapelőtt találtam két szimpatikus helyet itt nem messze. Az egyik egy pizzéria, isteni a pizzájuk. A másik pont szemben egy hamburgeres-gyrosos. Tegnap este a pizza után ki akartam próbálni a hamburgerest is. Egy mosolygós nagydarab jó szőrös igazi görög pasi szolgált ki. Sajtburgert akartam, nem volt, mert friss hússal dolgoznak és elfogyott. Na akkor kértem csirkét. Kihozott egy akkora darab csirkemellet, hogy percekig gondolkoztam rajta, hogy fogom én ezt megenni két fél zsemle között. Pici bénázás következett, nem tudták begyújtani a sütőlapot, gázt cseréltek stb. Itt történt az első érdekes dolog: a tagbaszakadt szőrös görög meg akart hívni egy sörre a várakozás miatt. Mutattam a kocsikulcsot, bocs és kösz, de nem. Nem nagyon akart elkészülni az a csirke, de most már érdeklődve néztem az eseményeket, mi sül ki ebből. Közben megforgatta a nagydarab húst a parázson is, biztos, ami biztos. Frissen sült krumplit kaptam a hatalmas hamburgerhez a végén.
Kezemben a pénztárca, fizetnék. Anthony (így hívják a görög macit) rámnézett és ezt mondta:
"Nézd, most nyitottunk, sokat kellett várnod, türelmes voltál, ez most az én ajándékom. Remélem jössz még és akkor már fizethetsz."
Én csak tátottam a számat, vajon mindent úgy értettem, ahogy mondta?! Úgy.
Hazamentem, megettem, nagyon jó volt
Na így kezdődik a szezonom.

A nagypapapótló

Minden nap meglátogattak, pedig több hetet töltöttek a hotelben. Idős, kedves, mosolygós házaspár - ritkaság errefelé, mert a legtöbben morognak és csak panaszkodnak. De ők minden nap mosolyogva jöttek és mindig feldobták a napomat. Mint kiderült mindketten 80 körül.
A bácsi kapcsán többször dejavu érzésem volt, de nem tudtam hova tenni. Egészen ma délelőttig. Ma találkoztunk utoljára, mert ma elutaztak. Jöttek elbúcsúzni és ahogy az asztalom felé tartottak a bácsi előhúzta a pénztárcáját és kicsempészett belőle valamit. Ekkor ugrott be, hogy a nagypapám is mindig így csinált, sőt mai napig így csinál, amikor egy kis pénzt próbál a kezembe varázsolni. Nem volt ez másképp ma sem, a bácsi a kezembe nyomott egy 5 euróst. Persze tiltakoztam, hiszen nem ezért voltam kedves velük, hanem azért mert irtó szimpatikusak. Még picit beszélgettünk és valahogy szóba került, hogy a bácsit hogy hívják: Karl. A nagypapám Károly. Ugye többször mondtam már, hogy véletlenek nincsenek...
Megölelgettem őket - a világ legtermészetesebb dolga volt.

Airport

 

Valamiért pár hete azon pörgök, hogy várom azokat a napokat, amikor a reptéren vagyok. Így ma is, mert holnap a reptérre vagyok beosztva.
Ma aztán rá is jöttem, hogy a képzeletbeli "munkák, amiket mindig is akartál egyszer csinálni" listámon szerepelt a reptér is. Tessék, ebben a szezonban megkaptam. Kezdetben heti egyszer, most már heti kétszer vagyok a reptéren. Ez hogy néz ki ilyenkor?
Azzal kezdődik, hogy a vendégekkel megyek ki a reptérre a transzferbusszal. Eligazítom őket check-in ügyileg, aztán az aktuális indulásoktól függően általában átlagosan 8-10-12 busszal ugyanezt teszem már a reptéren. Busz be, Alexx fel, mikrofonba az indulások, elköszönés, csók. Ez persze néha akadályokba ütközik, néha nem működik a mikrofon, ilyenkor hangosan kell beszélni. Néha meg egyszerre érkezik be 3 busz és olyankor még a bugyimban is folyik a víz, mire ezt megcsinálom. De megcsinálom.
Aztán a következő dolog az érkező vendégek fogadása és eligazítása. A legnehezebb dolgunk akkor van, amikor a kiözönlő többszáz, magát sokszor viking vitéznek képzelő skandináv vendégnek meg kell magyarázni, hogy nálunk rossz helyen jár, mert itt bizony nincs neki busz. Viszont van a németeknek, a hollandoknak, belgáknak ésatöbbi. A vendégeket járatok és hotelek szerint igazítjuk buszokba. Természetesen mindig van, akinek nem tetszik, hogy várni kell utastársakra. Sokak szerint a legjobb lenne, ha mindenki saját busszal menne a saját hoteljébe. Erre több megoldást is kitaláltak már egyébként - lásd taxi, vagy privát transzfer. Ja, hogy az többe kerül? Akkor nem kérjük. Na így.
Az egyik legjobb dolog a reptéri műszakban, hogy isteni frissen sült csirkés és sonkás-sajtos péksüteményeket lehet venni két lépésre tőlünk a Sparban. Nem reptéri árakon. Bár, ha jól emlékszem Ferihegyen is van Spar, úgy tűnik nemzetközi összeesküvés folyik a reptéri árak ellen.
A műszak végén újra busszal és vendégekkel vissza a hotelekbe. Közben ellátom őket infókkal és pár kedves szóval. A többség hálás. Aki nem, azzal nem foglalkozunk.
Persze a reptéri munka is olyan, mint a Murphy-cuccok általában. Ami megtörténhet, az meg is történik. Mint például a képen látható baleset, amikor a busz bevitte a vendégeket a várócsarnokba.
Amint látjátok, nem unatkozunk a reptéren - se.

A dzseki

A vendég elhagyta a dzsekijét, a buszban a reptérről úton a hotelbe. Aztán a vendég megjelent nálam és kérte, hogy ha tudok bármit tenni a dzseki miatt, akkor legyek szíves. Mailt írtam, telefonáltam, aztán 2 nappal később megszereztem a barna bőrdzsekit. Ma délelőtt vittem magammal a hotelbe. A vendég már várt és amikor meglátta dzsekit, a nyakamba borult, aztán amikor elengedett, láttam, hogy sír. Bármi is volt a dzsekiben, vagy bármit is jelent az a dzseki, ma én voltam neki Superman. Nem tudta abbahagyni a hálálkodást, a többi vendég meg csak nézett minket a hallban és egyszercsak elkezdtek tapsolni.

Na így. Csók.

Hotel.

 

Ilyet eddig csak filmekben láttam és el nem tudtam képzelni, hogy a valóságban hogy tud ez életszerű lenni. Mivel 7-10 napnál hosszabb időt soha nem töltöttem ilyen műintézményben.
Aztán megérkeztem az új szezonomba és hamar kiderült, hogy én bizony be fogok költözni egy hotelbe bizonytalan időre. Mielőtt most sokan felhördülnétek és elnyomkodnátok egy könnycseppet a szemetek sarkában értem - igen, egész jó és nem, nem olyan jó.
Rögtön kiderült, hogy én csak egy mezei idegenvezető vagyok, ezért én csak staff-szobát kaphatok. A legjobb hír ezzel kapcsolatban, hogy a szobának van ablaka! Mert erkélyről, netán teraszról ne is álmodj. De az ablak se mindig természetes tartozék. Mint időközben megtudtam néha előfordul, hogy a staff (=személyzeti)-szobának bizony nincs ablaka. Nos nekem van és mivel az 5. emeleten vagyok, még némi kilátást is kaptam, többek között az óceánra. A szoba pici, tényleg pici és eléggé lelakott. De van ágyam, egy pici tévém az időszámítás előtti időkből és saját fürdőszobám. Okay, a fürdőszoba szebb mint a szoba maga.
Most már egy hónapja itt vagyok és kezdem megszokni a dolgot. Mert a jót hamar megszokja az ember. A takarítónőkkel már pusziviszonyban vagyok, merthogy a szobámat takarítják! Törölközőt és ágyneműt se kell mosnom (a mosásra még visszatérünk majd), mert cserélnék naponta, de leszoktattam őket róla, mert otthon se cserélünk naponta, ugye. Először furcsán néztek rám, amikor a szemetessel a kezemben kimentem a folyosóra és kiöntöttem a zsákjukba. Aztán rájöttek, hogy én valahol kolléga vagyok és nem kell kiszolgálni, ha nem muszáj.
A legjobb dolog talán az egészben a kaja! Naponta kétszer hotelben ehetek és 3 csillagos szállodához képest nagyon jó a konyha! Úgyhogy igen, ezen sokat tudok spórolni. Ezen igen, mert van két másik pont, amit viszont meg kellett oldanom.
A legdurvább a mosás. Akik jól ismernek, tudják, hogy a mosás mindig egy fontos pontja volt az életemnek. Mindent külön és mindent úgy ahogy kell. Még teregetni is úgy tudok, hogy utána nem kell vasalni. Na ezt most elvették tőlem. A hotelben mosasást rögtön kilőttem, mert 3.5 euro egy ruhadarab.Csak az egyenruhám heti mosatása több mint 20 euro lenne, a többiről nem is beszélve. Mosodát kellett keresnem. Először olyat kerestem, mint a filmekben, ahol ráülsz a mosógépre mosás közben és olvasol, vagy éppen összeszedsz valakit. :) Na nemhogy olyan, hanem semmilyen nem volt a közelben. Hegynek fel kb. 15-20 perces sétára találtam egyet. Félve adtam be az első adagot, de muszáj volt. 10 euro egy adag ruha (4-5 kg). Nem olyan, mintha én csináltam volna (naná...), de tiszta.
A többit legközelebb, mert én kb. ilyen mennyiség elolvasása után szoktam odébbtekerni, ha másét olvasom. :)

Powered by Blogger.hu